2.rész

A tegnapi nap folyamán megtörtént, a bemutatkozásom a nagyfőnöknek, Lan Shi De - nak, aki hogyan is fogalmazzak, igazán karót nyelt egyéniség. Persze nem mintha zavarna ez engem, de hát mégis csak. Ma már kicsit féltem bejönni, mert szinte biztos voltam benne, hogy Zhi Yun pikkelni fog rám, amiért a nagyfőnök jól leteremtette. Ez a feltételezésem be is igazolódott, noha nem egészen úgy ahogyan azt gondoltam. Jobbnak látta, ha nem szól hozzám, de azért mindig idegesen méregetett, ahányszor csak elhaladtam mellette. Végül is engem igazán nem érdekelt. Hálás voltam a nagyfőnöknek a tegnapiért, legalább nem kezelnek úgy. mint egy korcs kutyát. Persze a helyzetem így sem egyszerű, de innentől, majd én megoldom a problémáimat. A munka most is mint mindig fárasztó volt, ugrálhattam egyik helyről a másikra, hogy meg legyenek velem elégedve. Szerencsére nem történt semmi borzasztó, ezért nyugodtan hagytam ott a munkahelyemet, a műszak végén. Mivel lassacskán dél volt, ezért úgy döntöttem, elmegyek inni egy kávét, mielőtt visszamennék dolgozni. Volt egy kedvenc helyem, mindig oda jártam, ha ki akartam szellőztetni a fejemet, vagy csak inni akartam egy jó kávét. Mire odaértem, már tudtam is, hogy a szokásos karamellás kapucsínót fogom rendelni. Igen ám, de fizetéskor vettem észre, hogy egy árva vasam sincs! Magamban szitkozódtam pár sort, hogy mégis hogyan lehetek ilyen szerencsétlen, mikor a pultos a kezembe nyomta a kapucsínót, majd kicsit arrébb lökött.

- Még nem is fizettem! - kezdtem el integetni a kezemmel.

- Mázlista vagy kislány, valaki kifizette neked!

- Nem tudod megmondani, hogy mégis ki volt az? - kérdeztem meghökkenve. A meglepődöttség, rémületté változott, mikor megláttam, hogy az a személy egyenesen a nagyfőnök maga. Egy kinti asztalnál üldögélt és iszogatta a kávéját. Mivel nem vagyok udvariatlan és eszembe sem volt visszautasítani, a szívélyes ajándékát, ezért úgy döntöttem megköszönöm neki. Így fogtam magam és kimentem a kávézóból.

- Köszönöm a kávét! - léptem oda hozzá.

- Nem akar leülni? Ha olyan sokat áll, még tönkremegy a lába! - egy pillanatra sem nézett rám, egy lakberendezéssel kapcsolatos magazint olvasott éppen és látszólag nagyon bele volt merülve, vagy csak velem nem akart beszélni. Mindkét esetet elég valószínűnek tartottam. Én helyet foglaltam vele szemben, mire letette az asztalra a magazint.

- Honnan tudta, hogy ez a kedvencem? - erre nem szólt semmi, csak megmutatta a pohara tartalmát, amiben szintén karamellás kapucsínó volt.

- Csak ráhibáztam! Jó is, hogy itt van, szükségem lenne a segítségére!

- Nekem jelen pillanatban ebédszünetem van, de utána ráérek. Miről lenne szó?

- Ez most egy személyes dolog! Sok pénz üthetné a markát, ha segít nekem! - na jó itt felment bennem a pumpa. Mégis, hogy gondolja azt, hogy én majd egy kis plusz pénzért le fogok feküdni vele?

- Maga perverz alak! - sziszegtem a fogaim között.

- Miért lennék az? Hiszen csak az anyámnak veszünk meg egy ágyat! - Hoppá! Úgy tűnik Yi Ru, hogy ezt már megint elbaltáztad.

- Sajnálom, én csak azt hittem, hogy az éjszakára kellenék magának.

- Kinézi ezt belőlem? Furcsa, hisz maga az első, aki ilyet feltételez rólam! A másik, hogy dolgozókkal sosem kezdenék ki, bár azt el kell ismernem, hogy magácska a legszebb titkárnő, aki a plázában megfordult eddig.
- Nem szólítana a nevemen? A formalitása kicsit zavarba ejtő!
- Tehát Yi Ru, igazam van? Azt hiszem indulhatunk is! - erre elkapta a csuklómat és szó szerint elrángatott a kávézóból.
- Hé, még nem ittam meg a kávémat! - biggyesztettem le a számat, miközben már a kávém temetését készítettem elő.
- Ha segített nekem, a pénzből amit kap, száz pohárral is vehet belőle! Most szálljon be! - én biccentettem egyet a fejemmel, majd beszálltam az autóba. A kocsi fekete volt és nagyon kényelmes. Elhelyezkedtem a bőrülésen és már indultunk is.
- Magát mindig sofőr fuvarozza? - kérdeztem kíváncsian, mire elnevette magát.
- Talán úgy nézek ki, mint akinek szüksége van rá? Ez most kivételes alkalom!
- Nem úgy értettem, csak hát a gazdagok általában sofőrrel fuvaroztatják magukat, csak azért mondtam, amit mondtam.
- Kicsit túl sokat beszél, mondták már magának?
- Ezt kikérem magamnak, nem is beszélek annyit! - szerencsére erre már nem válaszolt, így csendesen ültünk egymás mellett, amíg meg nem érkeztünk Tajpej egyik legnagyobb bútorüzletéhez. Természetesen a gazdagok, csak a legdrágább holmikat képesek megvenni, ez a vérükben van. Nem elégszenek meg az olcsó és tartós holmikkal, mondom ezt úgy, hogy én is szegény családból jöttem, csak apám, meg húgom van, az anyám meghalt, mikor tizenhárom voltam. Az apám abból tartja el magát és a főiskolás húgomat, hogy az otthonunkban tanítja, a főzésre teljesen alkalmatlan háziasszonyokat.
- Meg érkeztünk! - biccentett a nagyfőnök az épület felé, majd segített kiszállni az autóból. A sofőr keresett parkolóhelyet, mi pedig neki is kezdtünk a vásárlásnak.
- Nos, milyen az ízlése, az édesanyjának? ez jó támpont lehet, a kiválasztásnál.
- Nem volt különösebb kérése, csak annyi, hogy tartós legyen és ne kelljen a jövő hónapban újat venni! Miért, van valami ötlete?
- Igazából arra gondoltam, mi lenne, ha nem a legdrágább ágyakat néznénk meg, hanem az olcsóbbakat, ami sokkal tartósabbak!
- Hát persze, hiszen maga már csak tudja! - mosolyogva megrázta a fejét, majd elindult a leárazott termékek felé. Úgy tűnik sikerült meggyőznöm. Egyesével haladtunk el, a szebbnél is szebb ágyak mellett, ám úgy tűnt, hogy egyik sem nyűgözte le őt túlságosan. már kezdtem azt hinni, hogy reménytelen, mikor hirtelen megállt.
- Ahhoz mit szól? - mutatott egy bézs színű, franciaágyra, amin egy halványkék takaró és színben passzoló párnák voltak.
- El tudnám képzelni, hogy a százemeletes kastélyukban, egy ilyen ágy legyen!

- Akkor nézzük meg közelebbről! - odamentünk hozzá és közelről még szebb volt, mint távolról. Épp meg akartam érinteni a takarót, mikor legnagyobb szerencsétlenségemre, a cipőm sarka kitörött. A nagyfőnök kezébe csimpaszkodtam, hogy ne essek el, de sajnos őt is magammal rántottam, így mindketten az ágyon kötöttünk ki. Na jó, ennél kínosabb élményben, még tényleg nem volt részem.
- Hihetetlen, hogy jobb helyet nem találtak az együttlétre! - hallottam meg, az egyik eladó hangját, mire a fülem tövéig elvörösödtem. Ha lehet, most még kínosabb lett ez az incidens.
- Már elnézést, de nem tettünk semmi rosszat! Ha látta volna, a kisasszony cipője sajnos tönkrement én pedig nem tudtam visszarántani őt álló helyzetbe! - a nagyfőnök elég jól kivágta magát a dologból, az eladó pedig, aki egy igen csinos nő volt, végül fújtatva elhúzta a csíkot.
- Sajnálom, tudja eléggé ügyetlen vagyok! - motyogtam, inkább magamnak, mint neki.
- Azt észrevettem. Na most hazaviszem, nincs szükségünk, egy újabb kellemetlen ügyre!
- Nem kell hazavigyen, elég ha csak a plázába visz, mert még nem járt le a munkaidőm!
- Tényleg ennyire fontos magának a munka?
- Valamiből muszáj megélnem, szóval igen, nagyon fontos!
- Rendben van. Beszélek a felettesével, hogy fizetéskor extra juttatást kap, a segítségéért.
- Azt hiszem jól jártam magával főnök! Ha bármikor kell még a segítsem, tudja, hol talál! - nyugtáztam magamban, hogy még nagyon jól járhatok ezzel és hát a főnök sem egy visszataszító ogre, annyi szent. Azt hiszem, nem ez volt az utolsó, hogy segítenem kellett neki.

1.rész

Egy újabb fárasztó nap miatt keltem fel az ágyamból. Be merem vallani, hogy gyűlölöm a munkámat. Az a folytonos robotolás, ami abban a plázában folyik kész agyrém. Én szerencsére könnyebben megúszom és nem kell egyik helyről a másikra szaladgálnom. Persze a titkárnők monoton napjai közel sem érdekesek, de a többi dolgozóval együtt igyekszünk kicsit felpörgetni az unalmas napokat. Egyedül élek egy panelházban, mivel a szüleim külföldön dolgoznak. Noha nem egy palota, de amire használom arra tökéletesen megfelel. Mivel javarészt, csak aludni járok haza, így nem kellett az a nagy pompa, amit úgysem engedhetnék meg magamnak. Kinyújtóztam az ágyban és azt kívántam bárcsak még egy órával többet aludhatnék. De sajnos a barátnőm Ying valahogy nem így gondolkozott.

- Yi Ru kelj már fel végre! - csörtetett be a szobába és lehúzta rólam a takarót.

- Ying neked is jó reggelt! Ha nem bánod, én még alszok egy órácskát! - visszahúztam a fejemre a takarót, majd a bal oldalamra fordultam.

- El akarsz késni a munkából? Mert jó úton haladsz afelé!

- Jó máris felkelek! - Ying közel egy éve a legjobb barátnőm. A családja gazdag, de hogy pontosan mivel foglalkoznak, azt nem volt halandó elárulni, bármennyit is kérdeztem. Kikászálódtam az ágyból, míg Ying megcsinálta a reggelimet. Előkerestem valami használható ruhát, megcsináltam a hajamat, egy leheletnyi sminket magamra tettem és már készen is voltam. Gyorsan megreggeliztem, majd indultunk is a plázába, ahol dolgozok. A főnökömet Lan Shi De - t, csak névről ismerem, korábban még egyszer sem láttam. Biztos valamit beképzelt úri gyerek, aki totál el van szállva magától. Hívtunk egy taxit, majd elindultunk. Útközben kaptam egy üzenetet Gao - tól, hogy ma vár engem munka után kávézni. Gao gyerekkori barátom, aki könyvelőként dolgozik. A szüleim sokáig azt hitték, hogy egy pár leszünk, de egyikünk sem szerelmes a másikba, így elvetettük ezt az ötletet. Miután megérkeztünk, én gyorsan kiszálltam és siettem is az irodába, ugyanis már késésben voltam.

- Megjöttem! - rontottam be a terembe, azonban mikor megláttam azt a sok öltönyös pasast, kissé meglepődtem.

- Yang kisasszony, már megint elkésett! - a részlegvezető Zhi Yun, eléggé szúrós szemeket meresztett rám, én pedig beleharaptam az alsó ajkamba, de olyan erősen, hogy tuti bevérzett. Még szerencse, hogy vörös rúzst kentem a számra és nem fogják észrevenni.

- Elnézést kérek, tudja egy kicsit elaludtam, de többször nem fog előfordulni ígérem!

- Mire vár még tapsra! Hol van már a kávé? - kérdezte dühösen, mire én bólintottam egyet, majd a kávéfőzőhöz rohantam. Hát igen, ilyen egy titkárnő élete. Az öltönyös fickók mind úgy bámulták a viszonylag rövid ruhámat, mintha csak arra vártak volna, mikor mutatom meg végre a bájaimat. Perverz állatok én mondom! - mire végre mind a 6 pohár kávé a tálcán volt, el is indultam, hogy felszolgálja, de pechemre pont a magassarkúm volt rajtam, így nem telt bele sok, hogy elessek és a kávé egyenesen Zhi Yun frissen vasalt ingén landoljon(megjegyzem azt az inget én vasaltam ki). Láttam, hogy az arcát elönti a düh és még mielőtt bármit is a fejemhez vághatott volna, egy gyors bocsánatkérés közepette, már távoztam is az irodából. Hát ez a napod is jól kezdődik Yi Ru meg kell hagyni. Igen nem vagyok valami ügyes, de ez van. Mivel még nem nyitottak ki, ezért egyedül lófráltam az épületben. A boltok már kezdték kipakolni a temérdek mennyiségű ruhát, cipőt és egyéb kiegészítőket. Néhány előtt megálltam és azon gondolkodtam, milyen jó lenne ezeket viselni. Persze, ha lenne rá elég pénzem. Kiskoromban mindig arról álmodoztam, hogy modell lesz belőlem. Méregdrága ruhákat mutogatnék a kifutókon és lenne egy gazdag és sikeres üzletember férjem, aki minden kívánságomat lesni fogja. Persze ebből már kinőttem, hiszen meg kellett tanulnom, hogy semmit sem nyújtanak nekem tálcán át. Leültem az egyik padra, keresztbe tettem a lábamat és úgy vártam a nyitást.

- Mégis miért mindig velem történik ez? - sopánkodtam, majd a szomszéd üzletből kiabálást hallottam meg.

- Hányszor mondjam még el magának, hogy rendezze végre át a termékeket? Ha ezt így folytatja, kénytelen leszek elbocsátani! - lassan megfordultam, majd megláttam, hogy a hang tulajdonosa egy férfi. Barna haj, barna szem, az elegáns megjelenés úgy tűnt nem szerepel a szótárában, hiszen látszott, hogy a zakója alatt, biza nem ing van. Sietős léptekkel távozott, én pedig igyekeztem feltűnés nélkül lelécelni, de nem volt ekkora szerencsém!

- Te ott! - kiáltott rám, én pedig idegesen megfordultam. Közelebb jött hozzám, majd a szemével vizsgálgatni kezdett.

- Név? - kérdezte, mire én tágra nyílt szemmel néztem rá.

- Mond meg neki a nevedet! - bökött meg engem, a mellette álló fiatalabb férfi, aki feltehetőleg a titkára lehetett.

- Yang Yi Ru! - válaszoltam egy kissé bizonytalanul.

- Beosztás?

- Titkárnő!

- Nincs több kérdésem! - elkapta a csuklómat, majd elindult velem, keresztül a boltokon. Na most vagyok csak igazán bajban! Egy darabig mentünk, amíg egy fura kinézetű ajtó elé értünk.

- Menjen be! - parancsolt rám, én pedig engedelmesen beléptem. Az iroda, mert, hogy az volt kicsit kitűnt a többi közül. Inkább nézett ki egy pihenőszobának, mintsem egy olyan helynek, ahová az ember félve lép be, reménykedve, hogy nem rúgják ki. Leültem az asztalhoz és idegesen doboltam a lábammal.

- Mindjárt jövök, magának meg eszébe se jusson eltűnni, megértette? - én hevesen bólintottam, miközben a szívem vadul kalapált. Mégis ki a fene ez a pasas és mit akarhat tőlem? Mi van ha ő is valami nagy fejese a Hua Fen vállalatnak? Akkor engem tuti ki fognak rúgni. Úgy 10 perc múlva érkezett vissza Zhi Yun társaságában, aki nagyon szeretett volna rám kiabálni, de miután az ismeretlen pasira nézett, inkább megtartotta magának a véleményét.

- Gang úr szeretném, ha mostantól kedvesebb lenne az alkalmazottjaival megértette?

- Igen főnök, természetesen megértettem!

- Főnök? - felpattantam a helyemről és kérdőn néztem a két férfi irányába. Zhi Yun megköszörülte a torkát.

- Lan Shi De, a Hua Fen tulajdonosa! - nézett rám úgy, mintha teljesen hülye lennék. Szóval ez a férfi lenne a nagyfőnök? Lehetetlen, hogy ilyen fiatalon egy igazi pláza lánc örököse legyen.

- Yang kisasszony, természetesen magát is szemmel fogom tartani. Remélem ezúttal nem fog több problémát okozni!

- Nem főnök! - motyogtam az orrom előtt.

- Most már elmehetnek! - Mi bólintottunk egyet, én pedig sietősen távoztam az irodából. Na jó ezt alaposan megcsináltad Yi Ru! Nem csak sikerült kis híján kirúgatnod magadat, de most már a nagyfőnök is rajtad fogja tartani a szemét. Azt hiszem ezt alaposan elintéztem. Most már csak remélni tudom, hogy legközelebb jobban oda fogok figyelni arra, hogy mit mondok vagy teszek.